Véletlennek tűnő találkozások

Vannak találkozások, amelyeket nem lehet kikerülni. Véletlennek tűnő, kósza pillanatok, amelyekből barátság, vagy szerelem szövődik. Belebotlunk valakibe az utcán, összeakad tekintetünk, majd továbbmegyünk. Elfelejtjük az egészet, éljük tovább az életünk, majd sok év múlva újra találkozunk, s a két lélek összekapcsolódik.

Minden találkozás ad a lelkünkhöz, a személyiségünkhöz hozzá valamit, ami addig csak halványan pislákolt bennünk.

Van, akivel azért találkozunk, hogy segítsen minket a földről felállni, s mi önmagunkra találjunk. Van, aki megmutatja a helyes irányt, amikor életünkben útkereszteződéshez érünk. S van, aki kicsit több időre szegődik mellénk, mert mindaz, amit tanítani képes nekünk szeretetről, elfogadásról, ahhoz egy egész élet kell.

Minden ember okkal lép be életünkbe. S ez az ok az, hogy az emberi kapcsolatok hálójában mindenkinek van egy értékes, s átadandó leckéje. Egyesek kitartásra, szorgalomra, alázatra tanítanak.  Mások, a szenvedély és a feltétel nélküli szeretet útjára visznek minket, hogy megtanuljunk engedelmeskedni a szívünk és testünk hangjainak.

Minden találkozás akkor következik be, amikor szükségünk van rá. Vagy, ha úgy jobban tetszik:

Ez pedig nem olyan egyszerű, mint beiratkozni egy falmászó tanfolyamra. Ezekhez a találkozásokhoz, s a tanulandó leckéhez az kell, hogy lelkünk befogadóvá váljon arra, amit egy másik lélek tudna adni.

Persze nem minden találkozásnak van sorsfordító jellege, de vannak olyanok, amelyekkel több lecke is érkezik egyszerre. A nagy találkozások közt ezért vannak olyanok, amelyek fájdalmas elválással végződnek.

Azok olyan leckéket tanítanak meg nekünk, amelyek gyökeres változást idéznek elő bennünk.

Az ilyen találkozások hozzák el a sötétséget, hogy aztán tisztán lássunk a fény birodalmában. Megmutatják milyen a csalódás és bánat, hogy aztán feltudjuk ismerni az őszinte szívet és boldogságot.

Minden találkozásnak van legalább egy értékes leckéje. Nekünk csak az a dolgunk, hogy megértsük, s megtanuljuk azt egy életre.

Forrás: miragemagazin.hu